Nem élek rossz családban. Az, hogy tombolnak körülöttem a káros szenvedélyek, egy pillanatig sem jelenti azt, hogy szörnyű sorsom van. És ha az is van, kit érdekel? Van két csodálatos nővérem. Nekem ez elég.

És lám: 15 éves koromban rá kell eszméljek, és ki kell mondanom: nem szeretem az embereket. Nem úgy értem, hogy az összeset utálom és rájuk sem bírok nézni. Nem. Csak egyszerűen annyira nem tudok bízni senkiben, hogy félek bárkit is közel engedni magamhoz. Remélem a pszichomókusok majd kitalálják a rossz családi hátterem...

Azt hiszem csak azt utálom ebben a helyben, hogy kevesen veszik komolyan. Iskola. Ez a szó 12 év felett megváltozik. Valaki számára börtön, valaki számára pedig gimnázium. Én a gimnáziumot választottam.

Hányingerem van tőled. Ezt ne sértésnek vedd, csak egy kijelentés.

Nincs kedvem hozzád. És most fél percig csak fogom a tollat. Ezzel azt hiszem le is zártam. Szóval nincs kedvem hozzád.

Nem azért utálok reggelente felkelni, mert utálok élni. Ez hatalmas hülyeség! (Már bocsánat.) Csak nincs kedvem ahhoz, hogy ujjal mutogassanak rám. Orbitális félreértés az, hogy nem szeretem az életem. Ellenkezőleg: annyira szeretem, hogy csak kevesekkel kívánom megosztani.

Azt hiszem, ha nem lettem volna rákényszerítve az egyedüllétre, sosem jutott volna az eszembe és sosem szerettem volna meg.

Legyen szerencsém!

Kérlek szólj, hogy ne vigyek semmit túlzásba!

Elegem van a műmosolyokból. Túl sok ember használja.

Csak a "kortalan" emberek nem tűrik az esőt. A fiatal örül, mert nem mindennapi eseményt lát, az idős örül, mert a veteményes vizet kap. Te, barátom nem örülsz, mert semmiben nem látod a jót.

#12 

Sohamár... Ezt mondod?
A baj az velem,
hogy mindenbe beleképzelem,
hogy a fő szerepe,
hogy bár szerény lehet,
hogy nem más lehet,
hogy csak kit te kedvelsz,
hogy egyelek is meg, te medve,
hogy a szó, mi fájó lehet,
hogy nem más: egoista ez!

 Egyszer csak jön az az érzés. Hogy kell neked. Nem tudod miért, csak kell neked. Tudod, hogy sosem leszel belé szerelmes, de kell neked. Nem úgy, ahogy a "szerelmesek" mondják, hogy "kellesz", csak kell neked. Hogy nyugodt lehess. Hogy tudd, van valaki, aki a tiéd. Nincs semmi, amit biztosíthatnál neki, de tudod, ha ott vagy neki, azzal már beéri. Szükségszerűen ragaszkodtok egymáshoz. Mert mindkettőtökben van valami világfájdalom. Valami nem elfogadás. Valami, amitől sosem lesztek hajlandóak elfogadni, hogy az élet szép, és meg kell becsülni. Persze mindkettőtöknek voltak már "boldog" pillanataitok. Vagyis így mondjátok. És igaziból sosem ismernétek be, hogy akkor sem látjátok a jót, mikor ott ugrál a szemetek előtt és csak ki kellene nyitnotok azt. Nem látjátok. Mert nem is akarjátok. 

 Nem tudom, hogy lehet ennyire undorító és szánalmas. Ismerem mióta élek. Az a kedves lény, hogy raktározhat egy ilyen szörnyszülöttet? Csak nézem. Mintha nem is az Angyal, - aki valójában ő maga- mozgatná. Minden mozdulata, mintha magától az Ördögtől származna. Ha áll, közben remeg. Folyamatosan grimaszol. Nem tetszik neki semmi. Az egyik pillanatban az arcvonásai lágyak, mintha csak egy kismadarat látna az ember. A következő másodpercben, mintha az egész világtól meg akarna szabadulni. Azt mondja, sokszor érzi magát egyedül, ezért kötött barátságot Luciferrel. Mondhat bármit. Látom, hogy ez csak kifogás. Ha mégis így érzi, akkor csupán önzőség. Nem figyel másra, csak magára. Mégsem tudom utálni. Haragudni rettenetesen tudok rá. Utálni nem tudom. De azt hiszem nem is akarom. Meg akarom érteni és segíteni akarok neki. Ezt azonban, ha ő hagyná is, az a másik dolog, ami benne van, az semmi esetre sem segít, sőt folyton ellenem küzd. Ráadásul van az a hülye csettintés. Talán varázsolni akar vele, vagy ötletem sincs, de rettenetesen zavaró. Ráadásul ragadós. Egyszer csak azt vettem észre, hogy én is csettintek. Mikor távozik az Angyal és jönnek a csettintések, legszívesebben fognám magam és csak aludnék. Nem néznék rá, nem szólnék hozzá. Csak aludnék. Álmodnék. Álmomban minden tökéletes. Lehet az Angyalom azért szórakozik egész nap Luciferrel, hogy estére elfáradjon és az álmait ne neki kelljen irányítania.

Csak az fáj, hogy úgy érzem senkinek sem hiányoztam. Sajnálom én is nagyon, de hiányzik, hogy valaki törődjön velem. Azt hiszem, féltékeny vagyok rá. Tudom, most ő a legfontosabb, de…

Zsanett betöltötte a 15-öt, Ági a 45-öt, és az egyetlen Lenkém a 20-at. :) Lenkének hatalmas meglepetésbulit csináltunk, amin többé-kevésbé meg is lepődött.

Annám eltörte egy fürdőszobai baleset során a lábát. Ezek a balesetek mostanság gyakoriak. >.< De komolyan, nem tudom minek az oka, lehet, hogy front van. De holnap Kuli papának születés-névnapi ebédje lesz és azon már lehet, hogy Anna is részt vesz a Vespucci-csizmájában. :) Remélem még valaki olvassa a blogom. Bár, ha nem sem baj, mert legalább nem kell elpirulnom a lámpalázam miatt.

Egy pár matekverseny lefutott, a jegyeim romlottak félév óta, egyébként haragszom magamra a munkamorálom miatt. Semmi különös ezen kívül. Ha tényleg az ELTÉ-n szeretnék kikötni, ideje lenne összeszednem magamat! Igyekszem, csak nehéz a restség miatt. :(

Zsófia bemutatta a barátját, Zolit. Valahogy mégsem olyan, mintha most ismertem volna meg. Bár egyszer találkoztam vele már Budapesten, de olyan természetesen viselkedik, mintha ezer éve ismerne minket. :) Szimpatikus, és amíg nem tesz rossz fát a tűzre el is viselem Zsófiám körül. :)

Zeneileg "hímelődtem". :) Pontosabban annyi HIM-et hallgatok, hogy azonkívül szinte semmit. :) Ami nem feltétlenül rossz. :)

Most megyek további ügyes-bajos dolgaimat intézni. Kellemes estét mindenkinek! :)

Jelige: mandragóra

Régen írtam, de nem sok kedvem van írni most sem. :(

Azon gondolkozok, hogy megpróbálom majd az ELTÉ-n a jogot, esetleg politológia szakiránnyal. Vagy fordítva.

Lenkének nemsokára születésnapja lesz (bár addig van még pár ünnepnap), és 20. Szóval, még egy HUSZADIK születésnapi bulit fogunk tartani.

Próbálok Dorothy-módon élni. :))) Nem mindig jön össze.

Meggyógyultam (többé-kevésbé)! Bár az orrom még folyik és a torkom rettenetesen fáj.

HétköznaPI CSAlódások - József Attila: Keresek valakit

Angyal