links rechts gradeaus

du kommst hier nicht mehr raus

links rechts gradeaus

du kommst hier nicht mehr raus



der Wahnsinn hat mich eingesperrt

und deine Heile Welt verzerrt

hat sich in deinen Kopf gepflanzt

lauf, Kind, lauf, so schnell du kannst



du weißt nicht mehr, wer du bist

du weißt nicht mehr, was liebe ist

dein Spiegelbild hat sich entstellt

niemand ist hier, der zu dir halt



klopf klopf, lass mich rein

lass mich dein Geheimnis sein

klopf klopf - klopf klopf

klopf klopf, lass mich rein

lass mich dein geheimnis sein

klopf klopf, lass mich rein

lass mich dein Geheimnis sein



links rechts gradeaus

du bist im Labyrinth

links rechts gradeaus - links rechts gradeaus



keiner kann dir sagen, welche Türen die richtigen sind

mein verlornes Kind

links rechts gradeaus

du bist im Labyrinth

links rechts gradeaus - links rechts gradeaus



keiner kann dir sagen, wer die guten und die bösen sind

mein verlornes Kind



du hast mich oft aus dir verbannt

an meinem Zorn dein Herz verbrannt

dein zweite ich, die zweite Haut

hab ich in deinem Kopf erbaut



wenn ich in deine Seele tauche

und dich für meine Lust gebrauche

dann werd ich deine Sinne blenden

das Spiel kannst nur du selbst beenden



klopf klopf, lass mich rein

lass mich dein Geheimnis sein

klopf klopf - klopf klopf

klopf klopf, lass mich rein

lass mich dein Geheimnis sein

klopf klopf, lass mich rein

lass mich dein Geheimnis sein

A tekintetünk találkozott, s mintha csalódás lappangott volna a lelkéhez vezető úton...

Az úton kis fekete békák ugrándoztak, mintha azt hitték volna, hogy ők bolhák. A járdán nem csak ezek a bolhák pattogtak, kifordult csigát is láttunk. Sárga, piros, kék és egy cseppnyi krém szín - ebből állt. Tovább, tovább. Egy pár elnyomott bolha mentén elértünk célunkhoz. Mint a matricák, úgy festettek a lapos-bolhácskák. Elintéztük, amit akartunk. Visszaindultunk. Anyámként szeretett társam, vér-pipacsot szedett. Mikorra elértük a házat, már csak egy szirma maradt. Így, hát eldobta. Megosztva tudásomat a hó-pipacsról, nevetett. Nevetett, s kacajának csengése, mint harangok zúgása. A fejem szétrobbant, a szám kiszáradt, s mintha nem viselném jól társaságát, úgy bántam vele, mint a pokróccal. Meg fogja érteni, hogy nem rá haragudtam. A szerszámok lüktetése sok gondot okoz, bár ezek nélkül nem lehetne élni... Érteni fogja és megbocsát majd.

Most ilyen a hangulatom. Tegnap néhány embert meg tudtam volna ölni, ami ijesztő (legalábbis számomra)... Ma, viszont jól érzem magam. :) Remélem így marad.

Mint drótkefével sértett bőrfelületen a csillogó ambróziacseppek, úgy virágoztak a határi pipacsok...

Ugráló bolhaként pattogtak a barnás gyöngyszemek a Szürke-tengerbe. Majd pár perc után szorgos hangyává váltak és öblök között csordogáltak. Végül Szürke-tenger királya felttekintett. Elgondolkodott, hogy miért jobb lent a földön, mint fent a felhőkben... Nem találta a választ, de tudta, ha akarna sem tudna az ellen tenni, hogy ne legyen meg az ördögi kör, mely lehúzza népét és újra meg újra felkarolja. Gondolkozott. Miért jó, hogy országába olvaszt rengeteg részt, mely nem őt illetné? Ha ő a király, miért nem tud ezek ellen tenni semmit? Ki irányítja ezt a hatalmas káoszt? Árvíz, áradás, özönvíz... Hatalmas esők, viharok, villámcsapások, mennydörgések. Ki tudná ezeket legyőzni? Talán a "tökéletes" faj, mely "mindennél erősebb"? Akkor, hogy hagyhatták, hogy idáig fajuljanak a dolgok, sőt miért segítették elő ezt a borzalmas reakciót? Annyira sok kérdés gyűlt össze a tisztelt király fejében, hogy hőmérséklete túlfűtötte, és eltűnt. Eltűnt, mintha nem is lett volna, majd, mint a főnix, újjá éledt, de semmi nem foglalkoztatta... Talán, mert már nem a régi Szürke-tenger királya volt. Ő, csak egy klón volt, mely csak bámult és szórakozott a balsorsú népén, akik beleragadtak egy percenkét zajló körhintába, mely soha meg nem áll. Ő nem tudta hol van, de érezte, minden más. A szerencsés Új király a Vörös-tenger egyik polgára lett, de erről mit sem tudva, boldogan tengeti napjait, mint Szürke-tenger Új királya...

Szerettem volna megmutatni egy videóklippet, de nem találtam meg youtube-on, mert törölték... Ez a szám lett volna: Oomph! - True Beauty Is So Painful.

A Halott menyasszony szerintem jó film... És a szám is tetszik... És... Most rámtört ez a hangulat...

"Hogy tudsz így szeretni? Én soha, nem tudnálak..." - Vagy mégis...?

Vaskobalt. ♥

Régen küldte Kövi ezt a számot, mondván, hogy tök jó, meg minden. Tényleg jó. És ma eszembe jutott és megint rákattantam. :)