Mint drótkefével sértett bőrfelületen a csillogó ambróziacseppek, úgy virágoztak a határi pipacsok...

Ugráló bolhaként pattogtak a barnás gyöngyszemek a Szürke-tengerbe. Majd pár perc után szorgos hangyává váltak és öblök között csordogáltak. Végül Szürke-tenger királya felttekintett. Elgondolkodott, hogy miért jobb lent a földön, mint fent a felhőkben... Nem találta a választ, de tudta, ha akarna sem tudna az ellen tenni, hogy ne legyen meg az ördögi kör, mely lehúzza népét és újra meg újra felkarolja. Gondolkozott. Miért jó, hogy országába olvaszt rengeteg részt, mely nem őt illetné? Ha ő a király, miért nem tud ezek ellen tenni semmit? Ki irányítja ezt a hatalmas káoszt? Árvíz, áradás, özönvíz... Hatalmas esők, viharok, villámcsapások, mennydörgések. Ki tudná ezeket legyőzni? Talán a "tökéletes" faj, mely "mindennél erősebb"? Akkor, hogy hagyhatták, hogy idáig fajuljanak a dolgok, sőt miért segítették elő ezt a borzalmas reakciót? Annyira sok kérdés gyűlt össze a tisztelt király fejében, hogy hőmérséklete túlfűtötte, és eltűnt. Eltűnt, mintha nem is lett volna, majd, mint a főnix, újjá éledt, de semmi nem foglalkoztatta... Talán, mert már nem a régi Szürke-tenger királya volt. Ő, csak egy klón volt, mely csak bámult és szórakozott a balsorsú népén, akik beleragadtak egy percenkét zajló körhintába, mely soha meg nem áll. Ő nem tudta hol van, de érezte, minden más. A szerencsés Új király a Vörös-tenger egyik polgára lett, de erről mit sem tudva, boldogan tengeti napjait, mint Szürke-tenger Új királya...

Szerettem volna megmutatni egy videóklippet, de nem találtam meg youtube-on, mert törölték... Ez a szám lett volna: Oomph! - True Beauty Is So Painful.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.