Már megint üvöltözés. Nem mondom, hogy ok nélkül. És tudom, hogy nem nekem szól. De én is hallom. Lehetetlen nem hallanom. És butaság is lenne beleringatnom magam abba a képbe, amit "ideálisnak" tartok. Hülyeség. Fáradt vagyok folyton harcolni az álmokért, a valóság erős, eddig folyton kísért. Vagy amikor nem a másnap mindig duplázta a nyakamra. Ha az ember boldog hatalmas hibákat követ el. Persze sokak szerint ez nem az a boldogság, mert ez csak egy illúzió. De a boldogság boldog formáját sajnos nem ismerem. Ez jutott. Valahogy túlélem. Ezt vajon miért mondtam? Egyszer mindenkinek meg kell halni. Szóval lehetetlen túlélnem. Ha fájdalom és kín jut az Élettől, akkor azt rakom zsebre. Legalább ebből sok lesz és gazdagnak tudhatom magam... Ha nagyon akarom.