Olyan álomba ringattam magam, ahol a családom tagjai Tündérország lakói. Ahol Máté a Tündérkirály, Lenke a Tündérkirályné, Zsófia és Anna, pedig a Tündérkastély udvarhölgyei, és én a Tündérkirály lánya vagyok. Nem volt minden rózsaszín és nemcsak jó dolgok történtek. Sok sötét szín volt az álmomban, barna, szürke és fekete. Nem csicseregtek folyton az aranyos madarak, viszont minden rovar, hüllő és kétéltű állat hangját is lehetett hallani a denevér vijjogása mellett. Más körülmények között, biztosan szörnyűnek és félelmetesnek találtam volna. De tudtam, hogy nem vagyok egyedül, és így pompásan éreztem magam. Tudtam, hogy a szeretet helyett a halál szerepel, de a halál nem mindig idegen. Ismerős neked is, nekem is. Nem félelmetes dolog, inkább könnyű, légies, szabaddá tesz. Tudtam, hogy nem vagyok egyedül... TudTAM... De felébredtem... És most iszom a levét az optimizmusomnak... És még a halál is magamra hagyott...