Egyszerűen nem tudom hogy vagyok. Minden megy, forog, de... Nem érzem...

Rengeteg minden történt... Jó, és rossz egyaránt... Sajnos rossz dolgok nagyobb mértékben. Rengetegszer akartam megfulladni a saját tehetetlenségemben. Legszívesebben két hétig folyamatosan bőgtem volna. De nem lehet. Ki kell tartani. Ha nem tartok ki tovább, megint megtörténik, és nem tudom, hogy össze tudnám-e szedni magamat. Újra...

"Három ördög hányta le a szívem éjjel!
Nem éreztem semmit, de biztos nagyon fájt!"

Nem érzek már semmit, mert minden fáj... Nem tudom mi lenne a helyes lépés. Mit csináljak? Nem bírom tovább... Elegem van. Legszívesebben... De nem lehetek gyenge...

selbstmördisch

Rég írtam. A kollégium mellett nincs elég időm.

Rengeteget kellene tanulnom. Magyar, fizkém, német...

újrakezdem. Vettem új naplót. Még nem borultam ki. Remélem nem is fogok. Főleg nem úgy, mint múltkor...

Rengeteg minden történt, nincs kedvem (sem időm), mindent leírni. A héten találtam egy verset, ami nagyon megfogott. Itt van:

Szerző: Charles Baudelaire
Fordította: Tóth Árpád
Cím: A szegények halála

Óh, jaj, csak a Halál, aki éltet s vigasztal,
Nekünk csak Ő a cél és egyetlen remény,
Az áldott csodaszer, mely izgat jó malaszttal:
Mennünk, míg száll az est a bús táj peremén.

Viharral küszködünk, csak hó és jég marasztal,
S a setét látkörön csak Ő a rezge fény,
Ő a szent könyvbe írt, regés, jó korcsmaasztal,
Melynél ehet-ihat s leülhet a szegény.

Ő az elaltató, delejes ujjú Angyal,
Álmot hint, melyben a csodák tűzvésze langal,
Fázó mezítlenek ágya tőle puha,

Isten dicsfénye Ő, csodás csűr égi szája,
Szegény nincstelenek erszénye s jó hazája,
Ismeretlen Egek tágra tárt kapuja.

Vége az első kolis hetemnek. Jó volt. Az elején tartottam attól, hogy szörnyű lesz, de túléltem. És jó volt. Az iskola is tetszik. A kollégiumban (szinte) mindenki jó fejnek tűnik, de kevés idő volt még, majd meglátoma foguk fehérét. Az iskolában már vannak érdekes emberek, de nem feltétlenül ellenszenvesek. Csak mások,mint amilyennek gondoltam őket. Ez persze nem baj, kedvelem a meglepetéseket. (: Hát, nem is tudom mit írjak. Hétfőn jön a német cserediák. Nem is tudok róla semmit, csak a nevét... Az emil cím, amit megadott nem él. Hétfőn még le kell adnom két papírt a kollégiumba. A csoportvezetőnk nagyon kedves. (: A csoportban 19-en vagyunk. A szobatársaim mind német nyelvi előkészítősek. Réka és Kitti 10.-esek, Petra, pedig az osztálytársam. (: Úgy gondolom jól sikerült a hét. Bár elő éjszaka 0 pontot kaptunk a szobánk tisztaságára, de a másik két nap 5 pontot kaptunk. (: A cserediák (Marie Kuehl), 18:00-ra érkezik Szolnokra, így lesz időm elintézni a papírokat. (: Remélem tudunk majd beszélni, vagy ha nagyon nem érti, majd mutogatok. (:

Ezt a számot Mátyás mutatta. (:

És ekkor hirtelen, egy pillanat alatt, egyszer az életben meglátsz valakit, és tudod, hogy minden álmod valóra vált. Olyan ez, mint amikor felébred az ember, a feje még kába, a látása homályos, nem is tudja pontosan miért, aztán hirtelen, a reggeli kávéivás közepén eszébe jut az álma. Először csak az álom kis szelete, aztán nagyobbik része, aztán az egész. Fölidéződik hirtelen a teljes történet színhelyestől, szereplőstől. Ismerős lesz az egész, és az ember szeretne visszajutni az álom színhelyére. De nem tud. Akármennyire próbálja, nem tud. Az álom üldözi majd tovább. Lehet, hogy egy napig. Lehet, hogy egy életen át. Ezt is megtehettem volna. Megtehettem volna, hogy hagyom, hogy a képed üldözzön egy életen át. De ezt nem akartam. Elhatároztam, hogy inkább rohanok, mint egy őrült, hogy visszajussak az álmomhoz, mielőtt túl késő lenne mindkettőnknek. Ezért jöttem el hozzád. Nem tudtalak volna csak úgy, könnyedén elveszíteni, nem bizony, ennyi év várakozás után.
Danielle Steel

Zsófinak soha!

Úgy éreztem egyedül vagyok. Ez így is volt, de… Azt hiszem megnyíltam. Zsófiának. Ilyen még nem volt. Annyi mindent elmondtam neki, ami csak eszembe jutott. És úgy érzem, nem vagyok magányos. Rettentően jó érzés. Sokat gondolkozok mostanában. És… Van valami, ami nem hagy nyugodni. Ha éppen nem a szerelmi életemmel foglalkozok, ami, úgy érzem sosem lesz rózsaszín, akkor egy kérdésen gondolkozom. Egy titokról van szó. Egy titkos cselekvésről. Amit, ha megteszek, félek, hogy kiderül, és amit eddig elértem Zsófiával, azt is elvesztem. Viszont a kíváncsiság hajt, és máskor nem lesz alkalmam kipróbálni. Lenke hamarabb túltenné magát a dolgon, ebben biztos vagyok. De Zsófia talán örökre elvesztené a hitét bennem. Ezt pedig nem akarom. Az eszem azt súgja, ne tegyem meg, a kíváncsiság viszont nem hagy nyugodni. Vajon mit kellene tennem? Mondjam el Zsófiának? Ha ő is ott lenne, vajon mi történne? Egy biztos: nem hazudok neki.