Sokszor velem is előfordult, hogy ok nélkül kiszöktem a vasútállomásra. Már nem azért, hogy utazzak. Arra nemigen volt pénzem. De az épített test. A fa, a fém, az üveg, a töretlen kő együttese leírhatatlan hangulatot biztosított. Sehol máshol olyan (annyi) szellem, mint a vasútállomáson nem volt még. Emberek jönnek és emberek mennek. Vonatok robognak és a kalauzok motoznak. A cél Bukarest, Bécs, Budapest, Záhony. Bárhol a világon. Esszét írtam házi feladatként az állomáson. S a csoda: minden úton van egy álom.

Szolnok, 2014. 09. 15.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.