Nyáron kezdődött a depresszióm, és azt hittem majd az iskolakezdés változtat rajta. Hát, nem így történt...

Az NKE-KTK-ra vettek fel, közigazgatás-szervező szakra. A szak távolabb áll a managmenttől, mint gondoltam. A tantárgyak nem mennek jól. És most arra a következtetésre jutottam, hogy abba kell hagyjam. A hétvégén kiköltözök a kollégiumból, hogy gond nélkül megszüntethessem a hallgatói jogviszonyomat.

Dolgozni fogok, és megpróbálok még egy nyelvvizsgát megcsinálni a következő tanévig. Ha minden jól fog menni, talán még a jogosítványt is megszerezhetem. De tudom, hogy dolgozni sem lesz könnyebb.

Csak végre találnám már meg a helyemet. Szörnyen érzem magam, és a sírásrohamok egyre gyakoribbak. Rettenetes érzés, hogy kevésnek érzi magát az ember, hogy nem tudja, mit csinál, mit kellene csinálnia. Nincs sikerélmény, nincs élvezet. A legkellemesebb érzés, ha valami elbódít, mert akkor távol kerülök a valóságtól, ahol kőkeményen érzem a csalódást magam iránt, a sikertelenséget, minden lesújtó dolgot.