Tehát a tőled kapott kosarat kidíszítettem. Veled meg nem beszéltem. Ráadásul azt gondoltam majd te kergetsz őrületbe. Erre ma valaki más kér bocsánatot.

Vannak dolgok, amikhez képest ez semmiség...

Fogalmam sem volt, mi lesz, ha kilépek az ajtón, de kiléptem. Akkor sem és most sem tudom, mit akarok. Vagyis pontosan tudom, hogy mindent akarok és semmit sem. A tudathasadáshoz vezető út nem túl göröngyös, könnyen járható, és ha még rá is születik az ember, bármit tesz, eljut a célig. Miért lenne rossz, ami nem rossz? Társadalmi normák? Ki szabja meg őket? Valami felső réteg, akik a lombkoronaszintről lenéznek ránk? Ha felnézek a fára, valószínűleg majmokat fogok látni.

Mindemellett természetesen egy arisztokrata életért rengeteg mindent megadnék. Arról ne is beszéljünk, mennyire szeretnék sznobabb lenni a sznobnál.

És sajnos rá kellett jönnöm, hogy mégsem vagyok mindenre képes, mégha az összes porcikám kívánja is. Talán túl sokat voltam tudatos emberek között és elhalványultak az ösztöneim? Ennek rettenetesen örültem volna egy éve, de most, mikor beletörődtem minden "meg nem történt" dologba, talán sajnálom. És minden bizonnyal megbántam, hogy nem adtam valakinek szerenádot.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.