Elgondolkoztam, hogy a menyasszony barbie babákhoz miért nem jár egy férj. A lányok nem is szerelmesek, nem is a szerelembe szerelmesek, hanem szerelmesek a házasságba. Saját magukat is elvennék feleségül, ha nem azt akarnák, hogy a szőke herceg jöjjön értük. És most én is csak várom a daliát...

Még mindig nem tudom mit kellene kezdenem ezzel a hatalmas lehetőséggel, amit életnek hívnak. Pillanatnyilag pályaválasztás szempontból itt tartok: turizmus-vendéglátás. Ez azért vicces, mert a rendőri, katonai pályán át a szakácstól a bíróig még a villanyszerelőn is gondolkoztam. Persze mindenki kinevet, mert minden héten más után érdeklődöm, de csak nevessenek. Legalább én érdeklődöm valami felé.

Édesanyám egészségügyi állapota rossz. Fogalmam sincs, hogy most éppen romlik vagy talán javul, de azt hiszem még az orvosok sem tudják.

Jön a tanév vége. Egyre inkább dolgozni kéne a jó átlagért, azonban semmi erőm sem maradt. Ha el is határozom, hogy tanulok, és tanulok, valamiért akkor sem tudok úgy megtanulni. Azt hiszem semmire nem maradt energiám. Jön a nyár, remélem munkát is kapok.

Jellemtelen jellem vagyok, és nem tudom milyen jellembe bújjak. Ha valakit nem lehet már beskatulyázni, akkor felnőtt? Mert én biztosan nem vagyok az, de nem is találom magam. Sehova se való vagyok. Itt se jó, ott se jó, amott se jó. Így se jó, úgy se jó, amúgy se jó.

Apámmal a viszonyom egyre. Egyre inkább nincs. Ha csak meglátom is ideges leszek. Nincs kedvem, se türelmem hozzá. Valamiért felfordul a gyomrom. Tudom, hogy nem tehet róla, de rettenetesen jól esne, ha elkerülnénk egymást méginkább.

Hát, így állunk, nem állunk sehogy.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.