Vajon azért rajongunk annyira a szerepjátékokért, mert nem bírjuk megvalósítani önmagunkat? Miért sokkal könnyebb egy kitalált személyt irányítani és a jó úton terelgetni, mint saját magunkat? Miért szeretjük annyira mások életét irányítani, mikor a sajátunkon is lenne mit javítani?

Kinek a pap, kinek a papné. Más szemében a szálkát is.

Sosem arra gondolunk, mit kellene jobban csinálnunk, csak az tűnik fel, ha más hibázik.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.