Az évszakváltozás legtöbbször megviseli az embert. Főleg, ha az ember nem számít rá. Főleg, ha az ember nem önszántából éli át. Főleg, ha két ember sorsa elválik egymástól. Talán örökre. Vagy csak egy időre. Ki tudja? Mi a jobb? A döglött eb, vagy más kutyája? Valaki mindig mérges egy szakításkor? Nem lehetséges, hogy a boldog percekre emlékszünk, mikor a kutyus mindkettőnk arcát nyaldosta? A boldog és békés elválás nem lehetséges? Fáj nekem is, mint a szemét. Mégsem hibáztatom azt, aki nem tehet ellene. Vagy aki nem tesz ellene. Elhiszem, ha valaki szeret, akkor azért cselekszik úgy, ahogy, mert jót akar nekem.

Miért nem vagyok felnőtt, ha gyerek sem lehetek?

But my mother isn't hated.

Gyűlölni bűn. Szülőt gyűlölni a legnagyobb bűn. Bűnös vagyok. És te is, mert bűnössé teszel. Bűn, ha az ember nem tud megbocsátani. És neked nem tudok. Ismét bűnössé tettél. Még jó, hogy szeretsz. Mi lenne velem, ha nem szeretnél?

Van, hogy csak akkor tudunk valakinek megbocsátani, ha már nem él.

Ma találkoztam Zsanival. Szegényre megint rázúdítottam tengernyi mondanivalómat. Sokat segít.

Hiányzik a csönd.

Szeretnék megbocsátani apámnak.

Az év hetedik havának első napján délután negyed öt után egy perccel megszületett első unokaöcsém, a kis Farkas Miksa. :) Az egész család örömmel fogadta az új jövevényt, alig bírtuk kivárni, hogy végre megláthassuk.

A fenti kép július 10-én készült. A jobb lábacskájára én húztam fel a zoknit, ezt örökítettük meg a nővéremmel, Miksa anyukájával. :)

Pedig én a paradicsomot szeleteltem a gyroshoz.