Kapsz még három napot, hogy udvarolhass nekem. Ha nem tudsz boldoggá tenni, akkor nincs értelme semminek.

De nem fogsz udvarolni. Megvárod, hogy összetörjek, mint mindig. És én legyek a hibás. Én teperjek érted.

És nem kéne butának lennem.

Bárcsak legalább egy hajszálat is elfújnál.

De nem kell. Mert nem változtathatlak meg, az nem etikus. És másra figyelned túl megterhelő. Túl sokat akarok. Nem várhatom el, hogy lehozz nekem egy csillagot. Sem azt, hogy szeress.

Nem akarom erőltetni.

Nem tudom értelmezni a dolgokat. Kevés vagyok. Ha pedig nem vagyok, akkor ez a világ leglogikátlanabb dolga. Azt hittem segítesz. Hogy jól legyek. De ez biztosan nem a te dolgod. De akkor kié?

Hogy kellene működjenek a dolgok?

Olyan fárasztó az egész. Nem könnyednek kellene legyen?

Miért minden kellene?

 Nem tudsz segíteni, mert a miben te nem vagy. Te magad vagy jól. Én a miben vagyok sehol. És az énben sem vagyok. Ez a baj talán.

Spontán folyamatban a világmindenség entrópiája növekszik.

A vaníliás füstölő a kedvencem.

A fontos gondolatok nem születnek meg.

 Hát, akkor szakítsál!