Nem tudom, hogy lehet ennyire undorító és szánalmas. Ismerem mióta élek. Az a kedves lény, hogy raktározhat egy ilyen szörnyszülöttet? Csak nézem. Mintha nem is az Angyal, - aki valójában ő maga- mozgatná. Minden mozdulata, mintha magától az Ördögtől származna. Ha áll, közben remeg. Folyamatosan grimaszol. Nem tetszik neki semmi. Az egyik pillanatban az arcvonásai lágyak, mintha csak egy kismadarat látna az ember. A következő másodpercben, mintha az egész világtól meg akarna szabadulni. Azt mondja, sokszor érzi magát egyedül, ezért kötött barátságot Luciferrel. Mondhat bármit. Látom, hogy ez csak kifogás. Ha mégis így érzi, akkor csupán önzőség. Nem figyel másra, csak magára. Mégsem tudom utálni. Haragudni rettenetesen tudok rá. Utálni nem tudom. De azt hiszem nem is akarom. Meg akarom érteni és segíteni akarok neki. Ezt azonban, ha ő hagyná is, az a másik dolog, ami benne van, az semmi esetre sem segít, sőt folyton ellenem küzd. Ráadásul van az a hülye csettintés. Talán varázsolni akar vele, vagy ötletem sincs, de rettenetesen zavaró. Ráadásul ragadós. Egyszer csak azt vettem észre, hogy én is csettintek. Mikor távozik az Angyal és jönnek a csettintések, legszívesebben fognám magam és csak aludnék. Nem néznék rá, nem szólnék hozzá. Csak aludnék. Álmodnék. Álmomban minden tökéletes. Lehet az Angyalom azért szórakozik egész nap Luciferrel, hogy estére elfáradjon és az álmait ne neki kelljen irányítania.