d666o95r11k10a 2010.03.21. 16:51

193. Cella

193. Cella

A zenekar 1994 dec. 15-én alakult Vörös Terror néven a Teledemjon zenekar romjaiból. Ekkor a tagok: Jordán Norbert - dob, Magassy Gábor - basszusgitár és Gyurka Szilárd - gitár.
Pécsen a Tettyei garázssoron kezdtünk el próbálni a Kullancs Álmok Szédülés nevű zenekar garázsában és cuccain.
A zenekar neve később V-terror, majd Reakció, utána Erekció, majd 193. Cella lett. 1994 és 1996 között - emlékeim szerint - 8(!) basszusgitárosunk volt, persze nem egyszerre. :)
Első koncertünk a Gyár Cukrászdában volt megalakulásunk után 6-8 hónapra.


Hogy mi történt ezután? Mivel a zenekar tagjai iskolákat és munkahelyeket csak elvétve látogattak, igen sok - néha több napig tartó - próba. Ez magával hozhatta volna a zenei tudás csiszolódását, ha a garázsban töltött idő nem állt volna egyenes arányban az elfogyasztott bor és marihuana mennyiségével. Mindenesetre a tudatmódosító szerek nem mentek a rock&roll feeling rovására és lassan egész komoly tivornyázni vágyó haversereg gyűlt a banda köré, akik hűségesen követtek minket a leglehetetlenebb helyekre is. (Ebben az időben játszottunk olyan helyeken mint pl.: Páprád, Szopok, Bonyhád, Dombóvár, Pécs-sport büfé, Komló stb.) A csapat történetében mindössze kétszer - Cegléd, és Abda esetében - fordult elő, hogy kocsival (Wartburg) közelítettük meg a helyszínt, egyébként a havarokkal együtt busszal, vonattal, vagy stoppal közlekedtünk, aztán az igen szerény gázsi elfogyasztása után lépcsőházakban és pályaudvarokon vártuk a reggelt. Így eshetett meg a Bp.-i patkánylyukas katasztrófa is, amikor hiába telt meg a hely Cellára vágyó arcokkal, mire odaértünk a hosszú stoppolás fáradalmaiban úgy berúgtunk hogy egyetlen értékelhető hangot sem tudtunk előadni. Jellemző a korra, hogy ez sokaknak fel sem tűnt; mindenki bepiált, volt verekedés a kopaszokkal, borultek az asztalok, úgyhogy senki sem panaszkodott - jó kis punk buli volt. Az igazat megvallva nekem csupa ilyen emlékem van a zenélésről, berúgtunk, beszívtunk, verekedtünk, megvertek, kidobtak, berúgtunk.....

/Írta: Gyurka Szilárd és Magassy Gábor/

 

Tagok voltak

 

Magassy Gábor Jordán Norbert Gyurka Szilárd
Magassy Gábor Jordán Norbert Gyurka Szilárd

Rolléder László
Szaklajda László Kóczián Krisztián
Rolléder László Szaklajda László Kóczián Krisztián

 

Mindent köszönök Petyának, az ő oldaláról szedtem a cuccost. =$

193cella.atw.hu

süti beállítások módosítása